Álmomban sötét van. Csak a hold ad némi világosságot, de az utat nem látom. Mégsem félek. Egyedül vagyok, sehol egy lélek. Kivéve… mégis… van itt valaki. Még messze tőlem, de érzem a jelenlétét. Megborzongok, de valahogy kellemes, izgató, enyhén félelmetes.

Nem sietek, várok. Meg-megállok, pedig el kellene futnom. Érzem, hogy menekülnöm kellene, ám valahogy erősebb a kíváncsiság. Közeledik. Lassan, ő sem siet. Mögöttem van, már szinte remegek. Egyre közelebb ér, és ezt érzékelve a szívverésem gyorsul. Tudom, hogy érzi és vonzza. Engem pedig a belőle áradó erő és veszély. Nem megyek tovább. A lábaim ólmosan nehezek. Csak állok, de nem fordulok meg. A lélegzetem is megremeg, ahogy ver a szívem, borzongás fut át a testemen.

Ideért. Megáll. Nagyon közel, szinte érzem, ahogy a lélegzete megrebbenti a hajamat. Nem bírok megmozdulni. De nem is akarok. Mélyeket lélegzem, a szívem a torkomban dobog. Felemeli a karját. Megérinti a hajam. El kellene futnom. De nincs hová. Senki sem védene meg, főként nem önmagamtól. Ő is én vagyok. Illetve leszek. A részem, a jövőm, bármit jelentsen is ez. Nem menekülhetek tovább. A keze a derekamat érinti, és csúszik előre, keresztben a hasamon, a hátam a testének feszül. Képtelen vagyok mozdulni. Csak a mellkasom emelkedik, az ajkam szétnyílik, az izmaim megfeszülnek, ahogy az érintése nyomán reszketni kezdek. Nincs benne melegség. Nincs benne biztonság. Csak erő. Ősi, elemi erő, mely időtlen idők óta a sötétségben testesül meg. Szorosan tart magához ölelve. Az arca az enyém mellett van, érzem a bőre érintését, a lélegzete fuvallatát. Mélyeket lélegzik. A mellkasa a hátamnak feszül, az arca az enyémet simítja. Már a nyakamnál jár. Önkéntelenül oldalra billen a fejem, nagyobb teret engedve neki. Az ajka érinti a bőröm. Reszketek, és kívánom. Nincs menekvés, nincs ellenállás. Bármi vár, az övé vagyok. Bármit tehet velem. És meg is teszi. Szétnyílik az ajka. Megcsókol, érzem a forróságot, a puhaságot. Lassú, mindent átható a csókja.

Még egy pillanat és eldől a sorsom. Hirtelen égetőbbé válik az érzés. A szája nem ereszt, már szinte fáj. Gyengülni kezd a térdem, de erősen tart. A maradék erőm is elpárolog. Már nincs semmi, csak a sötétség, a csábító, mély feketeség, mely hívogat, és soha nem enged el, örökké tart…